„Az alvilág sok hátborzongató szépsége mind csak mese, nem rettenti a holtakat sem éjsötét, se rabbilincs, se tűzfolyam, se Léthe vize, sem bírói szék…
Költők játszi képzelődése mindez csupán, ők ojtották belénk hazug rémmesékkel a rettegést” — írta már i. sz. I. századában Seneca, a római államférfi, természettudós, filozófus, költő.
Az ókori irodalom e kis gyöngyszeme három vigasztalást tartalmaz. Az egyik egy asszonyhoz szól, aki elvesztette fiát, a másik Seneca egyik barátjához, aki testvérét siratja, a harmadik pedig édesanyjához írta Seneca corsicai száműzetéséből.
Seneca metrikus latin prózáját Révay József avatott tollal tolmácsolja a magyar olvasóknak.
