Milyen Budapest, amikor már csak az állatkertből kiszabadult állatok bolyonganak benne? Papp-Zakor Ilka novelláiban a napjainkban már megszokott abszurd viszonyaink áthurcolkodnak a fantázia birodalmába. Az erőszakos, önző, butácska vagy csak bánatos figurák, akik vagyunk, összekeveredünk a nonhumán világgal: anyám előbb-utóbb egy téglaszínű mozdony, az elhagyott, állapotos lánynak kilences iker begóniái születnek, nagymamában rovarok és mindenféle állat lakik, a telefonbetyárkodó aggokat házikedvenceik, a kopogólemúrok segítik. Nem gondoltam volna, hogy a kelet-közép-európai cinizmus természetrajza ennyire mulatságos bír lenni. (Selyem Zsuzsa)
Papp-Zakor Ilka második kötetét olvasva delíriumos, amorf képeskönyvet lapozgatunk, amely egyszerre bizarr és ismerős. Elkapart, ekcémás sebek, rejtett tetoválások titkait vizsgáljuk Közép-Kelet-Európa nevesincs görbetükreiben, míg magány, szeretet, cinizmus mágikus portréiban magunkra ismerünk. Szorongásainkra az öregségtől és a haláltól, a telefoncsörgéstől vagy a szerelemtől. Papp-Zakor Ilka lendületes, szellemes mesélő, aki a feketehumort sem méri szűkmarkúan.
