Nem mézes hetek

Boldog lennék, ha meg tudnám magyarázni, miért ágaskodik fel erre a mellkasomban egy aprócska, féltékeny szörnyeteg.

Nyugtalanul nézek körbe, a fákat vizslatom.

– Anyukám, amikor mi szomorúak vagyunk, eszünk – jegyzi meg Natalia egy tányérnyi étellel a kezében, én meg kiegészítem a terítéket két borospohárral.

– Láttam ám – mondom neki.

Kortyol egyet.

– Mit?

– A mellemet bámultad.

– Persze hogy bámultam. Olyan, mintha lenne még két ember itt velünk. Nem akartam megbántani őket.

A foglalkozása… valami számokkal kapcsolatos izé, ami megmagyarázza, miért ilyen életunt és flegma.

– Voldemort hozzád képest ártatlan bárány.

Ez a helyzet a szerencsével: akkor jön, amikor ő akar.