hu

Ernest Hemingway

  • Vajda Somogyfez uma citaçãohá 10 meses
    Mike az ágyon feküdt, az arca, mint a saját halotti maszkja.
  • Vajda Somogyfez uma citaçãohá 10 meses
    Hárman ültünk az asztalnál, s úgy éreztük, mintha legalább hatan hiányoznának.
  • Vajda Somogyfez uma citaçãohá 10 meses
    – Ó, Jake! – mondta Brett. – Milyen jól meglettünk volna mi egymással!

    Előttünk egy lovas rendőr, sárga egyenruhában, a forgalmat szabályozta. Felemelte botját. A kocsi hirtelen lelassított, Brett nekem dőlt.

    – Hát igen – mondtam. – Jó dolog volna ebben hinni.
  • Vajda Somogyfez uma citaçãohá 10 meses
    Nekem jólesett, hogy megsértette Cohnt. Szerettem volna, ha nem esik jól, mert olyankor undorodtam magamtól. Ez az erkölcs: utólag undorodni önmagától.
  • Vajda Somogyfez uma citaçãohá 10 meses
    A háborúból emlékszem ehhez hasonló vacsorákra. Sok bor, sok visszafojtott izgalom, annak a tudata, hogy nem lehet megakadályozni azt, ami történni fog. A bor hatása alatt elfeledkeztem csömörömről, jól éreztem magam. Úgy láttam, kellemes társaságban vagyok.
  • Vajda Somogyfez uma citaçãohá 10 meses
    Szemben velünk, az utcán egy kis szabadon maradt térségen egy csapat fiú táncolt. Tánclépéseik nagyon bonyolultak voltak, arckifejezésük elmélyült és feszült. Valamennyi maga elé nézett a földre tánc közben. Kötéltalpú cipőik kopogtak, dobogtak a kövezeten. Lábujjaikkal verték a kövezetet. Sarkukkal verték a kövezetet, talpukkal verték a kövezetet. Aztán a zene hirtelen egy vad akkorddal véget ért, a stepp abbamaradt, s a fiúk eltáncoltak az utca másik vége felé.
  • Vajda Somogyfez uma citaçãohá 10 meses
    Azzal, hogy egyik helyről a másikra szaladsz, még nem szabadulsz meg önmagadtól. Nincs semmi értelme.
  • Vajda Somogyfez uma citaçãohá 10 meses
    Ez volt Brett, akiért az imént alighanem sírva fakadtam. Aztán elképzeltem, amint megy lefelé az utcán, s beszáll a kocsiba úgy, ahogy utoljára láttam, s egy idő múlva pokolian éreztem magam. Nappal könnyű keménynek s fölényesnek lenni, éjjel nehezebb.
fb2epub
Arraste e solte seus arquivos (não mais do que 5 por vez)